Mint tudjuk, a balekok, és főleg a zemberek mulya egy népség. Nagy a tűrőképességük, főleg a butábbik fajtának. A zemberek így március idusán ülik, állják végig (?) legnagyobb ünnepüket. Az 1848-as forradalom és szabadságharcról emlékeznek meg, amikor is kivívták a sajtószabadságot, és elzavarták a királyt. Igaz, nem sokáig tartott az örömük, de szép teljesítmény volt tőlük, hiszen csak az oroszok cárja által küldött csapatok tudták leverni a szabadságharcot.
Március 15-én a forradalom költőjének nevezett Petőfi (Petrovics) Sándor a Nemzeti Múzeum kertjében elszavalta költeményét, a Nemzeti dalt. Ennek emlékére minden évben ugyanitt műsort rendeznek, és valaki, vagy valakik elszavalják a verset. Néha kiegészítve más, forradalmi művel. Idén a "15-dik Március, 1848" című vers is belekerült a repertoárba. Bár ne került volna! Ugyanis gyalázat érte, kihagytak belőle 5 versszakot. http://www.fn.hu/belfold/20110317/cenzurazta_petofit_fidesz/ Valamiért az utolsó versszakot se mondták el. Vajon miért?
És vajon miről szól a költő ezekben a versszakokban? Íme a vers teljes terjedelmében, kiemelve a kihagyott részeket:
Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!
Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.
Csattogjatok, csattogjatok,
Gondolatink szárnyai,
Nem vagytok már többé rabok,
Szét szabad már szállani.
Szálljatok szét a hazában,
Melyet eddig láncotok
Égető karikájában
Kínosan sirattatok.
Szabad sajtó!... már ezentul
Nem féltelek, nemzetem,
Szívedben a vér megindul,
S éled a félholt tetem.
Ott áll majd a krónikákban
Neved, pesti ifjuság,
A hon a halálórában
Benned lelte orvosát.
Míg az országgyülés ott fenn,
Mint szokása régóta,
Csak beszélt nagy sikeretlen:
Itt megkondult az óra!
Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott.
És ha jő a zsoldos ellen,
Majd bevárjuk, mit teszen;
Inkább szurony a szivekben,
Mint bilincs a kezeken!
Föl a szabadság nevében,
Pestnek elszánt ifjai!...-
S lelkesülés szent dühében
Rohantunk hódítani.
És ki állott volna ellen?
Ezren és ezren valánk,
S minden arcon, minden szemben
Rettenetes volt a láng.
Egy kiáltás, egy mennydörgés
Volt az ezerek hangja,
Odatört a sajtóhoz és
Zárját lepattantotta.
Nem elég... most föl Budára,
Ott egy író fogva van,
Mert nemzetének javára
Célozott munkáiban.
S fölmenénk az ős Budába,
Fölrepültünk, mint sasok,
Terhünktől a vén hegy lába
Majdnem összeroskadott.
A rab írót oly örömmel
S diadallal hoztuk el,
Aminőt ez az öreg hely
Mátyás alatt ünnepelt! -
Magyar történet múzsája,
Vésd ezeket kövedre,
Az utóvilág tudtára
Ottan álljon örökre.
S te, szivem, ha hozzád férne,
Hogy kevély légy, lehetnél!
E hős ifjuság vezére
Voltam e nagy tetteknél.
Egy ilyen nap vezérsége,
S díjazva van az élet...
Napoleon dicsősége,
Teveled sem cserélek!
Pest, 1848. március 16."
Mi ez urak! Talán már Petőfit is cenzúrázzátok? Kérünk Benneteket, ne hozzatok szégyent hazánkra, mert ezzel megbecstelenítitek a nemzetet. Már így is morbid a helyzet: most Európa segítségével kell megküzdenünk a sajtószabadságért, pedig 1848-ban éppen egy európai nagyhatalom ellen vívtuk ki azt. És a többi európai ország a mi ellenünk oldalán állt, vagy éppen dörzsölte a tenyerét, hogy jól meggyengítjük a Habsburgokat, és ők milyen jól járnak ezzel.
Dicsőséges nagyurak! Ne hecceljétek tovább a balekokat, mert a '48-as helyzet könnyen eljöhet ismét, és akkor már késő lesz talán...
2011. március 16.
